Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Letöltés
 
Cool oldalak
 
Az oldal látogatotsága
Indulás: 2006-07-17
 
 
 
 
 
S.T.A.L.K.E.R.
S.T.A.L.K.E.R. : ÚJ INFÓK

ÚJ INFÓK

M@d Killer  2006.07.24. 08:46

A S.T.A.L.K.E.R. már a tavalyi (tavaly előtti?) év slágere.

S.T.A.L.K.E.R.

SHEDOW OF CHERNOBYL

 

A S.T.A.L.K.E.R. már a tavalyi (tavaly előtti?) év slágere, annak ellenére,hogy még most sem jelent meg. Akkora hírverés volt körülötte, hogy ezek után szinte stégyen ez a hatalmas csúszás. Még az idei E3-on sem tudott senki pontos megjelenési dátumot mondani, örültek, hogy nem a játék eltemetéséről kellett beszámolniuk, de néhány új információt azért sikerült kicsikarni az alkotókból.

Pedig a GSC korszakalkotó FPS-éről már igazán nehéz újat mondani. Tavaly szinte mindent megtudhattunk a Csernobil titkos világában játszódó öldöklésről, csak éppen a nagy próba maradt el. Sőt, két hónappal ezelőtt már úgy tűnt hogy lefújják az egész projektet, de szerencsére a gyászmise végül elmaradt. Azóta kiderült, hogy a jelentős csúszás oka néhány nagy ígéret megvalósítása, amely komoly problémát okozott a fejlesztőknek.A grafikai megvalósítás már rendben van, de a játékmenettel kapcsolatban akadt még némi probléma.Ugyebár a S.T.A.L.K.E.R. leghangzatosabb a teljesen szabad játékmenet volt, és ennek megvalósítása kicsit több időt vesz igénybe, mint azt tavaly elgondolták. Az E3 során az alkotók beszámoltak arról, hogy a 30 négyzetkilóméteres területen, ahol mozoghatunk majd, fenn kell tartani az érdeklődést a játékosokban. Mivel nem lineáris küldetésekben veszünk részt, mindent úgy kellett elhelyezni, hogy ne vesszünk el a szellemvárosban.Az általunk kivégzett katonáknál PDA-kat találhatunk, amelyekből rengeteg háttérinfót ismerhetünk meg, és újabb tájékozódási pontokat is megismerhetünk.A szabadúszás során azért gyakran belefutunk majd szkriptelt eseményekbe, és mindenkivel szabadon beszélhetünk is (már ha éppen nem támad majd ránk).Szintén érdekes megoldás saját mozgásunk érzékelése, ugyanis a kezelőfelületen láthatjuk majd, hogy milyen gyorsan és hangosan mozgunk, így könnyen előkészíthetünk egy meglepetésen alapuló támadást, de ha érzékelőnk kileng, akkor bizony a mutánsok is észrevettek minket.A Geiger számláló is komoly szerepet kap a játékmenet során, a sugárfertőzésre ugyanis mindig ügyelni kell, de a vodka komoly segítség lehet ilyenkor (legalább megértjük az orosz mentalitás egyik alapvető elemét).A töltési képernyőkről és járművek használatáról is szárnya kaptak bizonyos pletykák, de erről nincs hivatalos információ, még mindig túl sok a bizonytalanság. Nem akarjuk temetni a S.T.A.L.K.E.R. világát, szóval még minig csak annyit mondunk: talán 2007-ben végre eljön a mi időnk. Addig is fél szemünk a szellemvároson.

 

MEGJELENÉS: 2007 ELEJE

 
Weccker
 
Beszélj kedvedre!!!
Itt azok chat-elhetnek egymással akiket érdekel a Try-all!!!
Név:

Üzenet:
0 / 250
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
 
Linkin Park: By Myself
 
Hírek
 
 
Chat
Itt pedig azok chat-eljenek akiket a pc érdekli!!!
Név:

Üzenet:
0 / 250
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.